A lenyugvó nap halovány fénye

Könnycseppet csillant meg arcodon,

Aranyló méz gömbölyű cseppje

Gördül végig ragyogva ajkadon.

Mint édes méreg, akár a szerelem

Ízével a lelkedig hatol,

De aztán nyelveden elolvad a méz,

S íze emlékké olvad, mint a hó.

Hogy ismét érezd, és szeresd édességét

Újra kell kóstolnod, de nem hiábavaló,

Mert így tudod csak átélni újra;

A szerelem nem minden, igenis mulandó!