Látod, az ég kacagva játszik veled,

Ezernyi színével, bánatot temet,

Elfelejti, mi oly régen neki fájt,

Eldobja az örökké tartó magányt.

Feledi,ezernyi fájó emlékét

Vörösre festi, szenvedő fellegét

Kacag az oly haragos vihar felett

Magába gyűjti a halott lelkeket.

Fekete színét visszavonni látszik,

A hajlongó fákkal vidáman játszik,

Tépi magának a legszebb virágot,

Csendben forgatja tovább a világot.

Éjszakánként halkan lehunyja szemét,

Emlékébe idézi szép szerelmét.

Mögötte a nap vörösen lenyugszik

Nem tér vissza, míg az éganya alszik.

S ha végre felpattan tündöklő szeme,

A felhő órákig elmereng benne,

Megszemléli csendes, kékes világát,

Nem érzi többet boldogság hiányát.

Kacagva nevet rád odafent az ég,

Nem volt ilyen boldog ő már nagyon rég,

Nevetek én is, lelkem lelkéig száll,

S meglátva téged, boldogságra talál.

 Írta: Flo_