Hideg fuvallat érintette vállamat,
Sötét éjszakán keserves áradat.
Kínomban ordítanék, gyötör a bánat,
A sötétség nyújtaná az áruló tálat.

Halandó vagyok, egy jobb életre várva,
De keserves lelkem csak a halál várja.
Már nincs semmim, elhagyott minden.
A sötétség, már átölelte szívem.

Itthagyni mindenkit, elhagyni minden mást,
Miért oly nehéz, ha itt csak fájdalom vár?
Miért kötődök én ide, hol már nincs remény?
Miért, ha oly sok a fájdalom, s a nehézség?

Álmomban egy másik világban élek,
Egy jobban, s már nem félek.
De ily világ csak az álmomban létezik,
S mikor felébredek minden elveszik.